Dobogókő Rámszakad

Gazdinak ünnepelni támadt kedve a tavasz napját ami egyenlő hosszú az éjjel, hát felkerekedtünk, hogy körbejárjunk egy hegyomlásnyi Dobogó követ.

Reggelről máris meglepetés várt. A hegytetőn havas téli táj fogadott, de nem szegte kedvünk, nekivágtunk a tervezett útnak, csupán felvettem a kiskabátomat.

Nagy örömömre bizalmat kaptam gazditól és póráz nélkül járhattam az erdőt. A havas tájat előbb hólétől cuppogó sártenger váltotta, majd igazi tavasszal fogadott minket a völgy.

Bármerre jártunk, embereim fákat ölelgettek és a fák visszaölelték őket. Vannak furcsa szokások, amiket nem értek, én inkább jelölgettem, ahogy kutyához illik. Egy völgykatlanhoz értünk, amire azt mondták, Rámszakad, hát nem is tetszett az ötlet, hogy arra vettük az irányt.

Reméltem, hogy gazdi meggondolja magát, de nem tudtam meggyőzni, belevetettük magunkat a kalandba. Vizes sziklák tornyosultak felettünk, alattunk vészesen zubogott a patak.Bátran és ügyesen szedtem végig a tappancsaimat, ameddig a lelkesedés hajtott gazdi nyomában, de volt, hogy csak kézről-kézre jártam.Hosszú volt ez a félelmetes út, néhol már feladtam, de gazdi segített, elkapott és átlendített az utolsó remegő lépteken.

Megfutamodásom miatt visszakaptam a pórázomat, de nem bántam, legalább viszonoztam, hogy mancsremegő, szívdobogtató túrára hoztak. Gúzsba kötöztem Őket!

Hegynek fölfelé is kitartó túrabajnok voltam, nem nyafogtam, csak meneteltem és segítettem az utolsó métereken. Mivel a társaság a saját szimatára hallgatott az enyém helyett, eltévesztették az irányt, így embert próbáló hegymászás, egy meredek, havas sífelvonó lett a célegyenes.

Szerintem csak lelkes segítségem és a szemünk előtt lebegő jutalomfalatok juttattak minket a csúcsra, különben még mindig ott másznánk a hegyoldalon. 12,5 km hegyen-völgyön át! Hős vagyok :)